SZERELMEM ALBÁNIA - 3. RÉSZ

A NAPFÉNY VÁROSA, ENVER HODZSA ÉS BORA BORA

Másnap reggel a korai busszal indultunk tovább Sarandába. Házigazdánk meghallva, hogy indulunk, gyorsan átöltözött az ünneplős ingébe és lekísért minket az állomásra. Felrakott minket és a csomagjainkat a buszra és addig nem mozdult, amíg a busz el nem indult.

Az újabb hegyeken való átkelés közben azok a bátrak, akik le mertek nézni, gyönyörködhettek a káprázatos panorámában és mindenki izgatottan kezdett forgolódni, amikor megláttuk a hatalmas betonkaput Porto Palermo partjainál, ami egy hegy gyomrában lévő,  tengeralattjáró bázishoz vezet. Anno a keleti blokk központi bázisa volt, ma már hogy, hogy nem  NATO támaszpont lett belőle. Rekkenő hőségben érkeztünk meg Sarandába, Albánia legnaposabb városába.

Saranda

Saranda az albán Riviéra legszebb fekvésű 

települése, egy védett öbölben fekszik, melyet a szárazföld felől hegyek zárnak le, a tenger felől pedig Korfu szigete. 15 ezer fős városka, sem nem kicsi, sem nem nagy, éppen kellemes. Szépséges tengerpartja van az öböl egész hosszában, se szeri se száma a pompás strandoknak. A helyiek körében is nagyon kedvelt üdülőhely, egész Sarandában óriási építkezések folynak. Érkezés után kávéztunk egy jót, majd elindultunk megkeresni a szállásunkat. Lesétáltunk a tengerparti sétányra és fél óra alatt tettük meg az ötperces utat, annyiszor álltunk meg megcsodálni és lefotózni a pálmafákkal, banánligetekkel teleültetett promenádot, ahol egymást érik a tengerre épített kávézók és éttermek, olyan berendezéssel és formatervezéssel, hogy Európában sem sok helyen találkoztam még hasonlóval. Mindez teljesen elérhető árakon.

Szálloda a sétányon

A szállodánk a sétány végén volt, 2 percre a központtól és 30 méterre a tengertől. Az épület elé hatalmas teraszt építettek, telis-tele volt ültetve szemet gyönyörködtető egzotikus növényekkel. Reggelente itt kávéztunk, esténként pedig a nagy melegben a sör is jól esett. Nikkel, a szálloda tulajdonosával baráti viszonyba kerültünk, sokat tanultunk tőle az albán történelemről és végképp eloszlatott olyan félreértéseket, amikkel tele van az ember feje, ha Albániáról hall és még nem tapasztalta meg a valóságot. 

A szálloda mellett egy kis piac működött hajnaltól éjszakáig tartó nyitva tartással. Itt aztán minden volt mi szem szájnak ingere, a zamatosabbnál zamatosabb gyümölcsöktől kezdve a virág- és zöldség magokon át a házilag préselt olíva olajig. Előfordult olyan utunk során többször is, hogy amikor fizetésre került volna a sor, akkor megölelgettek és azt mondták, hogy csak nem sértem meg, hogy fizetni fogok, hát ez ajándék. De az is jellemző a vendégszeretetükre, hogyha érdeklődünk, hogy mit hol találunk, akkor kiesik a kezükből minden, munkát, sétát abbahagynak és nem elmagyarázzák, hogy hogyan jutunk oda, hanem odakísérnek. A legemlékezetesebb ilyen esetünk akkor történt, amikor egy boltba betévedve megkérdeztem, hogy hol találunk egy olyan igazi albán éttermet, ahová a helyiek is járnak. Az eladó ott hagyott csapot-papot és elindult velünk. Utcákon keresztül mentünk és mentünk, míg végül betértünk egy kívülről jelentéktelennek tűnő helyre, ahol kihívta a tulajdonost és elmesélte neki, hogy mi az ő vendégei vagyunk és kéri, hogy a lehető legjobb ellátásban részesítsen minket. Ez így is történt, ismét degeszre ettük magunkat és onnantól kezdve Sarandában mindig ebbe az étterembe jártunk vissza. A cukrászdákról már volt szó, de itt is találtunk egy gyöngyszemet. A habrolójuk utolérhetetlen volt (azóta már itthon is megsütöttem), de a krémest is újra kellett értelmeznünk. Mivel nagyon szeretek enni és a sütés-főzés az egyik kedvenc hobbim, gondoltam veszek egy angol nyelvű albán szakácskönyvet, és majd itthon abból kápráztatom el a vendégsereget. Nos, jobbnál jobb könyvesboltokat találtunk, de olyan, hogy angol nyelvű albán szakácskönyv, nem létezik. Kénytelen voltam megvenni egy albán nyelvűt, majd a gugli fordítóval lassanként lefordítgatom a recepteket.

Sarandából is számtalan gyönyörű helyre kirándulhatunk. Időszűkében és saját kocsi hiányában két helyre látogattunk el. Gjirokastra-ba a már többször említett furgonos változattal utaztunk, bőrpuffal, sámlival és kedélyes helyiekkel.

Kristálytiszta patak útban Gjirokastrába

Gjirokastra az egyik legszebb és leghangulatosabb kisváros, nekem a kedvencem. Óvárosa szinte érintetlenül maradt meg, köszönhetően annak, hogy a hírhedt diktátor, Enver Hodzsa itt született és szülővárosát múzeumvárossá nyilvánította. Ma a világörökség részeként van nyilvántartva, nem érdemtelenül. A szürke palakővel fedett háztetők, a szűk, fekete, rózsaszín és fehér márvánnyal kirakott utcácskák, a középkori, hatalmas vár, a sok kézműves boltocska, a nem egészen egy méter széles padkákra kirakott asztalok és székek a kávézók és éttermek előtt a város fölött magasodó, fenséges hegyekkel, festői látványt nyújtanak. Legelőször a tikkasztó hőségben fölbaktattunk a várba, amit aztán töviről hegyire bejártunk. Megnéztük a fegyvermúzeumot, ahol a két világháborúban zsákmányolt fegyverek vannak kiállítva. Megnéztük a még a 60-as években is működő és elég hátborzongató várbörtönt, majd a nevezetes, Gjirokastra szimbólumának számító óratornyot is. A vár tüzetes felderítése után elsétáltunk a város híres/hírhedt szülöttének Enver Hodzsának a szülőházához. A diktátor egy gazdag polgári családból származott, ennek megfelelően a ház is meglehetősen nagy és kitűnik, hogy valamikor vagyonos család lakta.

Gjirokastra

Ma a nagyon színvonalas gjirokastra-i Etnográfiai Múzeum működik benne, korabeli családi háznak berendezve, sok gyönyörűséges kézimunkával, faragott és festett bútorral, szőttesekkel, szőnyegekkel, temérdek művészi kivitelű használati tárggyal. 
Külön szobája volt az asszonyoknak, a férfiaknak és a gyermekeknek, minden emeleten külön fürdőszobával. A fürdőszobák pedig szaunaként is működtek. Hasonlóan krujei tapasztalatainkhoz itt is szembetűnő volt a magyarországi és az erdélyi népművészeti motívumokhoz való erőteljes hasonlóság. 

Le is fotóztunk szinte minden tárgyat. Kulturális élményeinket egy finom ebéddel koronáztuk meg, majd benéztünk néhány bájos kis üzletbe, ahonnan végül is nem szabadultunk két csodás, régi ámde igen súlyos szőnyeg nélkül, amiket aztán a továbbiakban az én drága párom cipelt a nagy hátizsákba gyömöszölve. Sajnos nem jutottunk el a Kék Szem Forráshoz, amit nagyon szerettem volna megnézni, és ki kellett hagynunk a titokzatos Mezopotam nevű települést is. Ezeket a helyeket csak autóval lehet megközelíteni. Hazafelé a hegyek között több kecskét is láttunk az úttal szinte merőleges sziklákon akrobatikus ügyességgel szökdelni. Láttunk a hegyek tetején, az erdő közepén, teljesen lakatlan területeken  kedves kis éttermeket tele emberekkel, és ugyanígy a semmi közepén autómosókat. Autómosóból Albániában legalább annyi van, mint kávézóból, a kocsimosás valószínűleg az egyik gazdasági húzóágazat. Azt hozzá kell tegyem, hogy az ország kocsiparkja is teljesen egyedülálló, mivel az autók legalább fele Mercédesz, és nem is a legrégebbi típusok közül valók.

A gjirokastrai kirándulásról hazatérve egy gyors zuhany után belevetettük magunkat a sarandai korzó forgatagába. A napközbeni forróság elmúltával itt találkozik kicsi és nagy, öreg és fiatal, mindenki itt van, aki éppen nem haldoklik. 

Korzó, kávézó, kikötő

A part menti kávézók és éttermek színültig vannak, a sétányon csak lépésben lehet közlekedni a rengeteg kitelepült árus között. Száll a parázson sült kukorica illata, mindenki jókedvű, mindenki mosolyog.

Másnap, utolsó albániai napunkra egy kirándulást terveztünk a közeli Ksamilba. Ksamil maga a csoda. Már nem maga a település, hanem a tengerpartja. Négy pici sziget, helyenként hófehér homokos parttal, türkizben és azúrkékben játszó kristálytiszta vízzel. A szigetek olyan közel vannak a parthoz, hogy vállalkozóbb kedvűek akár át is úszhatnak, de a szigetekre települt éttermek motorcsónakkal is szívesen átviszik a vendégeket. Ksamil neve a görög hexa szóból eredeztethető, azt jelenti „hat mérföld”, ugyanis pont ilyen távolságra fekszik Korfu szigetétől. Itt is megszámlálhatatlan strandot találunk. Mi az egyik leghíresebb partszakaszt választottuk, aminek a neve Bora-Bora, nem véletlenül. (A New York Times 2014-ben Európa legjobb nyaralóhelyeként ajánlotta az albániai tengerpartot!)

Ksamil

Közvetlenül a parton ugyancsak több étterem közül választhatunk, aki erre jár mindenképpen kóstolja meg Ksamil specialitását, a sült kagylót. Nem lehet abbahagyni!.Ráadásul a magas lábakra felhúzott építményekből egész idő alatt élvezhetjük az öböl és a szigetek egyedülálló látványát. Este elfáradva és jól lebarnulva érkeztünk vissza Saranda-ba, de tettünk még egy utolsó sétát a városban.

A tervek szerint a kora reggeli szárnyashajóval utaztunk volna tovább Korfu szigetére, de mivel nem nagyon akaródzott elhagyni Albániát, úgy döntöttünk, hogy a délutáni komppal indulunk csak. Ennek hosszabb ugyan a menetideje, de így is egy óra alatt átér Görögországba. Lementünk még a partra egy búcsú-fürdésre, majd a piacon jól bevásároltunk mindenféle finomságból és így indultunk tovább Görögországba.

Mindent összevetve Albánia egy felfedezetlen kincse a kontinensnek, még nem lepték el a turisták, de gomba módra szaporodnak a szállodák és a kisebb panziók, az öt csillagos teljes luxustól a szerényebbig minden változat megtalálható. Nyüzsgő sokszínűsége lenyűgöző. A vendégszeretetük felülmúlhatatlan, sokan, főleg a fiatalok közül kitűnően beszélnek angolul. A természeti adottságaik páratlanok, lélegzetelállító és vadregényes tájakon kalandozhatunk, a tengerpart, főleg délen, ámulatba ejtő. A gasztronómiai élmények semmihez nem hasonlíthatóak. Amihez hozzá kell szokni, az a teljesen kaotikus közlekedés. Csak remélni tudom, hogy az ország nem kerül arra a sorsra, hogy spekulánsok vásárolják fel, mert akkor minden varázsát nagyon hamar el fogja veszíteni. Lehet, hogy mi nagyon szerencsések voltunk, de semmilyen rossz tapasztalatot nem szereztünk. Az egy hét tényleg csak annyira volt elég, hogy elhatározzuk, egészen biztosan fogunk még itt nyaralni.

ÉS EGY KIS SZAKMA…

Albániában minden településen árgus szemmel kerestem a kézzel készített szappanokat, de sehol nem találtam. Néhány nagyobb településen a szuvenírek között megbújt egy-egy külföldről származó termék, de ezek minden szempontból érdektelenek voltak.

Mivel utazásunk során a hőmérő higanyszála nem ereszkedett 40 fok alá, és az UV sugárzás is messze átlagon felüli volt, így szélsőséges körülmények között tudtam tesztelni az előre elkészített balzsamokat és napvédő készítményeket. Jelentem nagyszerűen beváltak. Előfordult egy kis pír, főleg amikor elfelejtettük használni, de a napozás utáni balzsam másnap reggelre mindent rendbe hozott. A tengervíz és a napsütés pedig csodákat tud tenni egy tinédzser bőrével. Csokoládébarnára sülve, kisimult bőrrel és idegrendszerrel értünk haza.