2016. február 24., szerda

ELRONTOTT SZAPPANOK ÚJRAOLVASZTÁSA – CSAK HA NAGYON MUSZÁJ!


A tegnapi bejegyzés (itt), után többen is feltették a kérdést, hogy pontosan mi a menete az újraolvasztásnak. Előre kell bocsájtanom, hogy az újraolvasztás az elrontott szappanok megmentését szolgálja, és lehetőleg csak VÉGSŐ ESETBEN alkalmazzuk.
Alapvetően 3-FÉLE MÓDON történhet:
-         - crock pot-ban,
-         - sütőben,
-         - sütőzacskóban.
A mikróban való olvasztás és a gőz fölött történő olvasztás hiányzik a felsorolásból. A mikrót én fertőtlenítésen kívül gyakorlatilag semmire nem használom, bármennyire is kényelmes. Ennek az az oka, hogy a mikrohullámok – többek között – csírátlanítanak, vagyis a benne melegített bármi, minden hatóanyagát elveszti. A gőz fölötti olvasztást azért nem ajánlom, mert a hőmérséklet nem lesz olyan magas, hogy a szappan maradéktalanul elolvadjon.

1.    CROCK POT avagy KAKAS FAZÉK
Ez manapság egy divatos, duplafalú, elektromos főzőedény, amit szappanosok is gyakran használnak, de azért nem minden háztartásban alap darab, ára 20 ezer forinttól fölfelé. Akinek van, az bátran használhatja, akinek nincs az se szomorkodjon, maradt még két alternatíva. Az újraolvasztáshoz a készüléket 60-70 fokra érdemes beállítani. 1 óra múlva ellenőrizzük! Valószínűleg még legalább 2-3 órára lesz szükség a teljes felolvadáshoz.
2.    SÜTŐ
Itt egyszerűen egy megfelelő (hőálló üveg vagy kerámia) tálba téve a felaprított szappant, 100 fok körüli hőmérsékleten letakarva és időnként megkavarva felolvasztjuk a szappant. A teljes felolvadáshoz kb. 2 órára lesz szükségünk.
3.    SÜTŐZACSKÓ
A szappant ebben a variációban egy sütőzacskóba vagy fagyasztó zacskóba tesszük és egy nagyobb fazékban vizet forralunk. Kislángra állítva a tűzhelyünket, a folyamatosan forrásban lévő vízbe tesszük a zacskót. Kb. 20-30 perc múlva (kesztyűben, mert meleg) kivesszük a zacskót a vízből és a zacskón keresztül kicsit meggyúrjuk, majd visszatesszük a vízbe. Egészen addig tart a melegítés, amíg csak egy homogén masszát nem kapunk. A legnagyobb előnye, hogy nem kell mosogatnunk annyit és a végén a zacskó csücskét levágva, egyenesen a formába tölthetjük a masszát.

A SZAPPAN ÚJRAOLVASZTÁS MENETE
1.   Az újraolvasztani kívánt szappant apró darabokra vágjuk (friss szappannál működik), de még jobb, ha lereszeljük.
2.   A felaprított/lereszelt szappant az általunk kiválasztott módon felolvasztjuk. Adhatunk hozzá (főképpen nem friss szappanoknál) egy kevés folyadékot (víz, tej stb.), ez kilónként ne legyen több, mint ½-1 dl. Itt pótolhatjuk az esetlegesen kimaradt olajakat vagy túl kevés lúgos oldatot. Ne felejtsük el időnként megkavarni vagy átgyúrni! A végén rásegíthetünk botmixerrel. Tehetünk bele 1-2 evőkanál glicerint is.
3.   Ha már homogén a szappanmasszánk, akkor adalékolhatjuk. Adhatunk a masszához illóolajat, hámlasztó adalékokat, gyógynövényeket, színezéket stb.
4.   Végül formába „gyömöszöljük” az elkészült masszát. Önteni nem lehet, szigorúan kesztyűben nyomkodjuk a formába. Ez a változat egy rusztikusabb megjelenést ad.
5.   Hagyjuk a formában a szappanokat legalább 24 órán keresztül.
6.   Az érlelésre így elég kb. 1 hét.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése