A NAPFÉNY VÁROSA, ENVER HODZSA ÉS BORA BORA
Másnap reggel a korai
busszal indultunk tovább Sarandába. Házigazdánk meghallva, hogy indulunk,
gyorsan átöltözött az ünneplős ingébe és lekísért minket az állomásra. Felrakott
minket és a csomagjainkat a buszra és addig nem mozdult, amíg a busz el nem
indult.
Az újabb hegyeken való
átkelés közben azok a bátrak, akik le mertek nézni, gyönyörködhettek a
káprázatos panorámában és mindenki izgatottan kezdett forgolódni, amikor
megláttuk a hatalmas betonkaput Porto Palermo partjainál, ami egy hegy
gyomrában lévő, tengeralattjáró bázishoz
vezet. Anno a keleti blokk központi bázisa volt, ma már hogy, hogy nem NATO támaszpont lett belőle. Rekkenő hőségben érkeztünk
meg Sarandába, Albánia legnaposabb városába.
|
Saranda |
Saranda az albán Riviéra legszebb
fekvésű
települése, egy védett öbölben fekszik, melyet a szárazföld felől
hegyek zárnak le, a tenger felől pedig Korfu szigete. 15 ezer fős városka, sem
nem kicsi, sem nem nagy, éppen kellemes. Szépséges tengerpartja van az öböl
egész hosszában, se szeri se száma a pompás strandoknak. A helyiek körében is
nagyon kedvelt üdülőhely, egész Sarandában óriási építkezések folynak. Érkezés
után kávéztunk egy jót, majd elindultunk megkeresni a szállásunkat. Lesétáltunk
a tengerparti sétányra és fél óra alatt tettük meg az ötperces utat, annyiszor
álltunk meg megcsodálni és lefotózni a pálmafákkal, banánligetekkel teleültetett
promenádot, ahol egymást érik a tengerre épített kávézók és éttermek, olyan
berendezéssel és formatervezéssel, hogy Európában sem sok helyen találkoztam
még hasonlóval. Mindez teljesen elérhető árakon.
|
Szálloda a sétányon |
A szállodánk a sétány végén
volt, 2 percre a központtól és 30 méterre a tengertől. Az épület elé hatalmas
teraszt építettek, telis-tele volt ültetve szemet gyönyörködtető egzotikus
növényekkel. Reggelente itt kávéztunk, esténként pedig a nagy melegben a sör is
jól esett. Nikkel, a szálloda tulajdonosával baráti viszonyba kerültünk, sokat
tanultunk tőle az albán történelemről és végképp eloszlatott olyan
félreértéseket, amikkel tele van az ember feje, ha Albániáról hall és még nem tapasztalta
meg a valóságot.
A szálloda mellett egy kis piac működött hajnaltól éjszakáig
tartó nyitva tartással. Itt aztán minden volt mi szem szájnak ingere, a
zamatosabbnál zamatosabb gyümölcsöktől kezdve a virág- és zöldség magokon át a
házilag préselt olíva olajig. Előfordult olyan utunk során többször is, hogy
amikor fizetésre került volna a sor, akkor megölelgettek és azt mondták, hogy
csak nem sértem meg, hogy fizetni fogok, hát ez ajándék. De az is jellemző a
vendégszeretetükre, hogyha érdeklődünk, hogy mit hol találunk, akkor kiesik a
kezükből minden, munkát, sétát abbahagynak és nem elmagyarázzák, hogy hogyan
jutunk oda, hanem odakísérnek. A legemlékezetesebb ilyen esetünk akkor történt,
amikor egy boltba betévedve megkérdeztem, hogy hol találunk egy olyan igazi
albán éttermet, ahová a helyiek is járnak. Az eladó ott hagyott csapot-papot és
elindult velünk. Utcákon keresztül mentünk és mentünk, míg végül betértünk egy
kívülről jelentéktelennek tűnő helyre, ahol kihívta a tulajdonost és elmesélte
neki, hogy mi az ő vendégei vagyunk és kéri, hogy a lehető legjobb ellátásban
részesítsen minket. Ez így is történt, ismét degeszre ettük magunkat és
onnantól kezdve Sarandában mindig ebbe az étterembe jártunk vissza. A cukrászdákról
már volt szó, de itt is találtunk egy gyöngyszemet. A habrolójuk utolérhetetlen
volt (azóta már itthon is megsütöttem), de a krémest is újra kellett
értelmeznünk. Mivel nagyon szeretek enni és a sütés-főzés az egyik kedvenc
hobbim, gondoltam veszek egy angol nyelvű albán szakácskönyvet, és majd itthon
abból kápráztatom el a vendégsereget. Nos, jobbnál jobb könyvesboltokat
találtunk, de olyan, hogy angol nyelvű albán szakácskönyv, nem létezik.
Kénytelen voltam megvenni egy albán nyelvűt, majd a gugli fordítóval lassanként
lefordítgatom a recepteket.
Sarandából is számtalan
gyönyörű helyre kirándulhatunk. Időszűkében és saját kocsi hiányában két helyre
látogattunk el. Gjirokastra-ba a már többször említett furgonos változattal
utaztunk, bőrpuffal, sámlival és kedélyes helyiekkel.
|
Kristálytiszta patak útban Gjirokastrába |
Gjirokastra az egyik
legszebb és leghangulatosabb kisváros, nekem a kedvencem. Óvárosa szinte
érintetlenül maradt meg, köszönhetően annak, hogy a hírhedt diktátor, Enver
Hodzsa itt született és szülővárosát múzeumvárossá nyilvánította. Ma a
világörökség részeként van nyilvántartva, nem érdemtelenül. A szürke palakővel
fedett háztetők, a szűk, fekete, rózsaszín és fehér márvánnyal kirakott
utcácskák, a középkori, hatalmas vár, a sok kézműves boltocska, a nem egészen
egy méter széles padkákra kirakott asztalok és székek a kávézók és éttermek
előtt a város fölött magasodó, fenséges hegyekkel, festői látványt nyújtanak. Legelőször
a tikkasztó hőségben fölbaktattunk a várba, amit aztán töviről hegyire
bejártunk. Megnéztük a fegyvermúzeumot, ahol a két világháborúban zsákmányolt
fegyverek vannak kiállítva. Megnéztük a még a 60-as években is működő és elég
hátborzongató várbörtönt, majd a nevezetes, Gjirokastra szimbólumának számító
óratornyot is. A vár tüzetes felderítése után elsétáltunk a város híres/hírhedt
szülöttének Enver Hodzsának a szülőházához. A diktátor egy gazdag polgári
családból származott, ennek megfelelően a ház is meglehetősen nagy és kitűnik,
hogy valamikor vagyonos család lakta.
|
Gjirokastra |
Ma a nagyon színvonalas gjirokastra-i Etnográfiai
Múzeum működik benne, korabeli családi háznak berendezve, sok gyönyörűséges
kézimunkával, faragott és festett bútorral, szőttesekkel, szőnyegekkel,
temérdek művészi kivitelű használati tárggyal.
Külön szobája volt az
asszonyoknak, a férfiaknak és a gyermekeknek, minden emeleten külön
fürdőszobával. A fürdőszobák pedig szaunaként is működtek. Hasonlóan krujei
tapasztalatainkhoz itt is szembetűnő volt a magyarországi és az erdélyi
népművészeti motívumokhoz való erőteljes hasonlóság.
Le is fotóztunk szinte
minden tárgyat. Kulturális élményeinket egy finom ebéddel koronáztuk meg, majd
benéztünk néhány bájos kis üzletbe, ahonnan végül is nem szabadultunk két
csodás, régi ámde igen súlyos szőnyeg nélkül, amiket aztán a továbbiakban az én
drága párom cipelt a nagy hátizsákba gyömöszölve. Sajnos nem jutottunk el a Kék
Szem Forráshoz, amit nagyon szerettem volna megnézni, és ki kellett hagynunk a
titokzatos Mezopotam nevű települést is. Ezeket a helyeket csak autóval lehet
megközelíteni. Hazafelé a hegyek között több kecskét is láttunk az úttal szinte
merőleges sziklákon akrobatikus ügyességgel szökdelni. Láttunk a hegyek tetején,
az erdő közepén, teljesen lakatlan területeken
kedves kis éttermeket tele emberekkel, és ugyanígy a semmi közepén
autómosókat. Autómosóból Albániában legalább annyi van, mint kávézóból, a
kocsimosás valószínűleg az egyik gazdasági húzóágazat. Azt hozzá kell tegyem,
hogy az ország kocsiparkja is teljesen egyedülálló, mivel az autók legalább
fele Mercédesz, és nem is a legrégebbi típusok közül valók.
A gjirokastrai kirándulásról
hazatérve egy gyors zuhany után belevetettük magunkat a sarandai korzó
forgatagába. A napközbeni forróság elmúltával itt találkozik kicsi és nagy,
öreg és fiatal, mindenki itt van, aki éppen nem haldoklik.
|
Korzó, kávézó, kikötő |
A part menti kávézók
és éttermek színültig vannak, a sétányon csak lépésben lehet közlekedni a
rengeteg kitelepült árus között. Száll a parázson sült kukorica illata, mindenki
jókedvű, mindenki mosolyog.
Másnap, utolsó albániai napunkra
egy kirándulást terveztünk a közeli Ksamilba. Ksamil maga a csoda. Már nem maga
a település, hanem a tengerpartja. Négy pici sziget, helyenként hófehér homokos
parttal, türkizben és azúrkékben játszó kristálytiszta vízzel. A szigetek olyan
közel vannak a parthoz, hogy vállalkozóbb kedvűek akár át is úszhatnak, de a
szigetekre települt éttermek motorcsónakkal is szívesen átviszik a vendégeket.
Ksamil neve a görög hexa szóból eredeztethető, azt jelenti „hat mérföld”,
ugyanis pont ilyen távolságra fekszik Korfu szigetétől. Itt is megszámlálhatatlan
strandot találunk. Mi az egyik leghíresebb partszakaszt választottuk, aminek a
neve Bora-Bora, nem véletlenül. (A New York Times 2014-ben Európa legjobb
nyaralóhelyeként ajánlotta az albániai tengerpartot!)
|
Ksamil |
Közvetlenül a parton
ugyancsak több étterem közül választhatunk, aki erre jár mindenképpen kóstolja
meg Ksamil specialitását, a sült kagylót. Nem lehet abbahagyni!.Ráadásul a
magas lábakra felhúzott építményekből egész idő alatt élvezhetjük az öböl és a
szigetek egyedülálló látványát. Este elfáradva és jól lebarnulva érkeztünk
vissza Saranda-ba, de tettünk még egy utolsó sétát a városban.
A tervek szerint a kora
reggeli szárnyashajóval utaztunk volna tovább Korfu szigetére, de mivel nem
nagyon akaródzott elhagyni Albániát, úgy döntöttünk, hogy a délutáni komppal
indulunk csak. Ennek hosszabb ugyan a menetideje, de így is egy óra alatt átér
Görögországba. Lementünk még a partra egy búcsú-fürdésre, majd a piacon jól
bevásároltunk mindenféle finomságból és így indultunk tovább Görögországba.
Mindent összevetve Albánia
egy felfedezetlen kincse a kontinensnek, még nem lepték el a turisták, de
gomba módra szaporodnak a szállodák és a kisebb panziók, az öt csillagos teljes
luxustól a szerényebbig minden változat megtalálható. Nyüzsgő sokszínűsége
lenyűgöző. A vendégszeretetük felülmúlhatatlan, sokan, főleg a fiatalok közül
kitűnően beszélnek angolul. A természeti adottságaik páratlanok,
lélegzetelállító és vadregényes tájakon kalandozhatunk, a tengerpart, főleg
délen, ámulatba ejtő. A gasztronómiai élmények semmihez nem hasonlíthatóak.
Amihez hozzá kell szokni, az a teljesen kaotikus közlekedés. Csak remélni
tudom, hogy az ország nem kerül arra a sorsra, hogy spekulánsok vásárolják fel,
mert akkor minden varázsát nagyon hamar el fogja veszíteni. Lehet, hogy mi
nagyon szerencsések voltunk, de semmilyen rossz tapasztalatot nem szereztünk. Az
egy hét tényleg csak annyira volt elég, hogy elhatározzuk, egészen biztosan fogunk
még itt nyaralni.
ÉS EGY KIS SZAKMA…
Albániában minden
településen árgus szemmel kerestem a kézzel készített szappanokat, de sehol nem
találtam. Néhány nagyobb településen a szuvenírek között megbújt egy-egy
külföldről származó termék, de ezek minden szempontból érdektelenek voltak.
Mivel utazásunk során a
hőmérő higanyszála nem ereszkedett 40 fok alá, és az UV sugárzás is messze
átlagon felüli volt, így szélsőséges körülmények között tudtam tesztelni az
előre elkészített balzsamokat és napvédő készítményeket. Jelentem nagyszerűen
beváltak. Előfordult egy kis pír, főleg amikor elfelejtettük használni, de a
napozás utáni balzsam másnap reggelre mindent rendbe hozott. A tengervíz és a
napsütés pedig csodákat tud tenni egy tinédzser bőrével. Csokoládébarnára
sülve, kisimult bőrrel és idegrendszerrel értünk haza.