SZERELMEM ALBÁNIA - 2. RÉSZ

ID. GEORGE BUSH, SZKANDER BÉG ÉS ODÜSSZEUSZ

Tiranából az első kirándulásunk Kruja-ba vezetett. Furgonnal utaztunk, ami azt jelenti, hogy mivel az országban a tömegközlekedés nem teljesen megoldott, így magán fuvarozók vállalnak utaztatást 8-10 személyes kisbuszokkal az ország minden részén. Azt meg kell hagyni, hogy furgonokkal tényleg 
minden időpontban 

A furgon

bárhová kényelmesen el lehet jutni, még úgy

is, ha hozzávesszük, hogy a kisbuszoknak 

nincs fix menetrendje, akkor indulnak, amikor megteltek és ha esetleg az eredetileg beépített ülések számánál több utas kívánna utazni, akkor előkerülnek a műanyag sámlik és a bőrpuffok, így az eredeti utaslétszám jelentősen megnövelhető. Kruja-ba gyönyörűséges hegyek között vezet az út, igazán fenséges látványt nyújtva. „Kruja-alsón” át kellett szállnunk egy „Kruja –felsőre” tartó furgonra. A pár perces várakozás alatt a nagyon barátkozó kalauz szóba elegyedett velünk és megkérdezte, hogy láttuk-e már „Kruja-alsó” legnagyobb nevezetességét. Kérdő arckifejezésünkre a busz mögötti térre mutatott.

id. George Bush

Odasétálva legnagyobb meglepetésünkre id. George Bush integetett felénk 3 m magasságban, bronzba öntve. A biztonság kedvéért több felvételt is készítettem, majd buszra szállva tovább indultunk Szkander bég 

szülővárosába. Kruja festői fekvése rögtön elvarázsolja az utazót. Történelmi jelentőségét az adja, hogy itt született és itt harcolt a törökök ellen az albánok nemzeti büszkesége Szkander bég, „leánykori nevén” Kasztrióta György. Az „Albánok Sárkánya” 6 évesen a török szultán udvarába került túszként és itt nevelkedett. Áttért az iszlám hitre, ekkor vette fel a Szkander nevet. 

Szkander bég

Kitűnő katonai kiképzést kapott, megtanult görögül, törökül, olaszul és arabul is. 18 éves korától kezdve a szultán seregében harcolt, ahol kitűnt vitézségével, így II. Murád tábornokává nevezte ki és a bég címet adományozta neki. Kasztrióta György azonban, mikor Albániában teljesített szolgálatot, egy csellel visszaszerezte a családi örökséget, Kruja várát és hamarosan felvette az Albánia fejedelme címet. Ezután Hunyadi Jánossal vállvetve harcolt  a török ellen. Hunyadi Jánost minden albán ismeri és szereti, az iskolai történelem könyvek is részletesen foglalkoznak vele, minden városban található Hunyadiról elnevezett utca vagy tér. Ezt a szeretetet a bőrünkön is megtapasztaltuk, amikor a vár bejáratánál egy idősebb úr érdeklődésére hogy honnan jöttünk azt válaszoltuk, hogy Magyarországról.

Hunyadi János emlékszoba

Széles mosollyal üdvözölt minket és 

hosszasan beszélt az albán-magyar örök barátságról. (Azt is érdemes tudni, hogy az utolsó albán király, I. Zogu felesége is magyar volt, gr. Apponyi Geraldine, akit az albánok nagyon szerettek és tiszteltek.)

Kasztrióta Györgyről még egy számunkra nagyon fontos – széles körben teljesen ismeretlen – tudnivalót említenék még meg. Sissi, a magyarok királynéja Szkander bég ükunokája volt leányágon.

Bazársor

A kis kitérő után térjünk vissza Kruja-ba. A város már K.e. 300-ban lakott volt. Legérdekesebb látnivalója a közel 500 éves bazársor, ahol a tengernyi hűtőmágnes, műanyag bunker hamutartó és a nagyon finom Szkander bég konyak mellett igazán pazar régi szőnyegekre, kerámiákra, szőttesekre és egyéb használati tárgyakra is rábukkanhatunk.

Gyűjtőknek igazi paradicsom. 

Kruja volt az egyetlen hely, ahol elért minket az eső. Nem tartott 15 percnél tovább és enyhülést sem hozott a forróságba, de ennek köszönhetően invitáltak be minket a várban található igencsak színvonalas néprajzi gyűjteménynek otthont adó épületbe. Albániában az az igazán fantasztikus a múzeumokban, hogy a tárgyak általában nem üvegfal mögött vannak kiállítva, hanem testközelből, akár megérintve gyönyörködhetünk bennük, sőt a szobák úgy vannak kialakítva, hogy bárhol megpihenhetünk, elidőzhetünk a korabeli ülőalkalmatosságokon. Feltűnt, hogy az iszlám hatást leszámítva (Albániában 450 éves török uralom volt) olyan érzésünk volt, mintha egy erdélyi múzeumban jártunk volna. A motívumok, a színek, az anyagok mind-mind, mintha egy közös ősi rokonságra utaltak volna. 

A Szkander bég Múzeum

A Szkander bég Múzeumnak helyt adó Citadella (Érdekességként Enver Hodzsa lányának tervei alapján újították fel) éppen zárva volt amikor odaértünk, de a kedvünkért kinyitották,  így nemcsak a hős fejedelem sebezhetetlenséget biztosító kecskefejes sisakját és törökverő kardját (itt csak a másolatokat őrzikaz eredeti darabok Bécsben?!? vannak), csodálhattuk meg, de a Hunyadi Jánosnak szentelt emlékteremben testközelből is szembesülhettünk azzal, hogy mennyire hálásak az albánok Szkander bég hű szövetségesének. Tiranába való visszautazásunk előtt még betértünk, egy, a gyermek által kitűnően kiválasztott hangulatos étterembe, ahol ismét fejedelmi lakomában volt részünk. A fiúk az étlapról választottak, én merészen arra kértem a fiatal és nagyon készséges pincér fiút, hogy ajánljon valami igazi albán specialitást. Én nyertem!!! Olyan finom volt a cserépedényben sült étel, hogy a végén megkértem, hogy írja le a nevét nagy, nyomtatott betűkkel a noteszomba. Estefelé értünk vissza Tiranába, ugyanazzal a furgonnal, ugyanazzal a fiatal kalauzzal, mint idefelé, és nagyon boldog volt, amikor elmeséltük neki, milyen nagyszerűen telt a napunk.

Másnap Tiranától és lakájos kis apartmanunktól szomorúan búcsúzva elindultunk déli irányba, újabb úticélunk felé. Az előzetes tervektől eltérően Berat városát sajnos nem tudtuk megnézni, tekintettel az elképesztő hőségre, a tervezettnél jóval hosszabb utazási időkre és az előre lefoglalt szállásunkra. Újból csak furgonnal indultunk Vlorába, ahol át kellett szállnunk egy „hivatalos” buszra, hogy Himara-ba érjünk. Vlora és Himara légvonalban nem több, mint 70 kilométerre fekszik egymástól, az út mégis közel 3 órát tartott. 

Llogara hágó háttérben a tengerrel

Ennek az az oka, hogy a 1500-2000 méteres hegyek lába belelóg a tengerbe és az utak, pontosabban AZ ÚT a hegyek sziklás vonulatai között kanyarog. A szalagkorlát nélküli szerpentinek, sokszor 1000 m felett, többször is halálfélelmet idéztek elő bennem, ezért az út nagy részében a fejemet inkább a hátizsákomba temettem. Itt jutott az eszembe az egyik tiranai busz oldalán látott helikopter-taxit reklámozó tábla. Akkor egy kicsit fellengzősnek tűnt, de szembesülve azzal, hogy Albánia kétharmada ilyen vagy még magasabb hegyekből áll, rögtön racionális és helyénvaló megoldásnak tűnt. Késő délután, kora este érkeztünk meg végül Himara-ba, ahol rövid telefonozás után szállásadónk édesapja jött elénk a buszállomásra. Legalább 200 lépcső vezetett fel a hegyoldalban fekvő házhoz, ami annyira új volt, hogy valószínűleg mi voltunk az első vendégei a nagyon barátságos, gyönyörű, tengerre néző terasszal rendelkező szobának. Még lementünk a partra egy rövidke fürdőzésre, majd ismét egy csodás kulináris élményben volt részünk, az estére megtelt helyi korzón egymásba érő éttermek egyikében. 

Egy csodás öböl

Himara már a csodálatos Jón tenger partján fekszik,  lenyűgöző kis öblei és kristálytiszta vize bármelyik klasszikus európai üdülőhellyel felveszi a versenyt. A legenda szerint Odüsszeusz is itt szállt partra, amikor a Küklopsszal megküzdött és elvette a szeme világát.

Folyt. köv.