2014. november 20., csütörtök

FENYŐTOBOZ ILLATOSÍTÓ

Még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy ezt a különleges szobaillatosítót elkészítsük, amit szintén adhatunk akár ajándékba is.

HOZZÁVALÓK:
-         fenyőtoboz,
-         alumínium fólia (opcionális),
-         sütőlap,
-         visszazárható műanyag tasak,
-         fahéj illóolaj,
-         szórófejes műanyag flakon,

ELKÉSZÍTÉS:
A sütőlapot takarjuk le a fóliával. A fenyőtobozokat rakjuk szépen sorba a sütőlapra, és
1 óra hosszára tegyük be a 200 fokra előmelegített sütőbe. Ha a fenyőtobozok még zártak, a hő hatására szépen kinyílnak. Az óra elteltével a tobozokat vegyük ki a sütőből és hagyjuk őket teljesen kihűlni. Vegyük elő a műanyag zacskót és tegyük bele a tobozokat. Néhány csepp illóolajat tegyünk a szórófejes palackba, amibe előzőleg kb. 1/2 dl vizet töltöttünk. Finoman spricceljünk bele a tasakba, zárjuk le és rázzuk össze. Ezt ismételjük meg még egyszer. 4-5 hétig hagyjuk pihenni a zacskóban a tobozokat, úgy, hogy minden héten összerázzuk őket.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése