2016. május 6., péntek

CSAK AZT KEND A BŐRÖDRE, AMIT MEG IS ESZEL!


A bőr az ember legnagyobb méretű szerve. A felnőtt ember bőrének felülete 1,5-1,8 m2, súlya a testtömeg 10-12 %-a, vastagsága átlagban 2 mm. A bőr az, ami a szervezetet elhatárolja a külvilágtól, egyben ingerfelvevő képessége révén össze is köt a külső környezettel.  Az emberi bőr szervezetünk első védelmi vonala. Véd a FIZIKAI behatásoktól, vagyis a mechanikai károsodásoktól, megvéd a sugárzásoktól, és véd a túlzott felmelegedéstől illetve lehűléstől. Véd a KÉMIAI behatásoktól, a kiszáradástól  illetve a túlzott vízbeáramlástól. Véd a savak, lúgok és más mérgező anyagok károsító hatásától. Végül véd a BIOLÓGIAI ÁRTALMAK ellen, kórokozók vagy más idegen (mikro)organizmusok behatolása ellen.

A BŐR FELADATAI
A bőrnek alapvető szerepe van a szervezet HŐSZABÁLYOZÁSÁBAN, funkcionál ENERGIARAKTÁRKÉNT ill. HŐSZIGETELŐKÉNT a zsírszöveteknek köszönhetően, bizonyos mértékben részt vesz a légzésben, BŐRLÉGZÉS, fontos szerepe van a KIVÁLASZTÁSBAN, végül, de nem utolsó sorban a tapintás, a hőérzet és a fájdalom ÉRZÉKSZERVE.

A BŐR FELÉPÍTÉSE
A bőr (derma) szerkezetileg három rétegből épül fel.
1.    A legfelső réteg a HÁM. A hámsejtek 95%-a KERANOCITA, ezek termelik a keratint. A keratin megköti a vizet. A hámréteg alsó sejtjei folyamatosan osztódnak és egyre kijjebb kerülnek, végül vékony szarupikkellyé alakulnak és elhalnak. Ahogy elhalnak elveszítik víztartalmukat, így alakul ki a bőr felszínén az elszarusodó laphám, ami folyamatosan lekopik, lehámlik. A hám alján találjuk a melanin nevű festékanyagot termelő PIGMENTSEJTEK, amik a bőr színéért, a barnulásáért felelősek. Ebben a rétegben helyezkednek el a BŐR PÓRUSAI is, az izzadság és faggyúmirigyek nyílásai is.
2.    A középső réteg az IRHA. Ez a bőr legvastagabb része. Az irha legfőképp KOLLAGÉNBŐL és ELASZTINBÓL áll. Ezek a kötőszöveti rostok adják a bőr rugalmasságát és tartását. Az irhában találhatóak az IDEGVÉGZŐDÉSEK és a VEREJTÉKMIRIGYEK  is. Itt helyezkednek el a SZŐRTÜSZŐK és a szőrtüszőkbe nyíló FAGYYÚMIRIGYEK.
3.    A bőr legalsó rétege a BŐRALJA, a bőr alatti kötőszövet. Ez kapcsolja a bőrt az alatta lévő izomhoz vagy csonthoz. A bőralja főként ZSÍRSZÖVETEKBŐL áll. A zsírszövet tápanyagraktár, szerepe van a hőszigetelésben és mechanikai védelmet  nyújt. Mennyisége függ a kortól, nemtől, életmódtól és öröklött hajlamoktól. Ide hízunk és innen fogyunk.

Kozmetikai szempontból a bőr felszívó képessége a legfontosabb. Még mindig kevesen tudják, hogy a MÉREGANYAGOK  FELSZÍVÓDÁSA A  BŐRÖN ÁT  50-70%-KAL !!! NAGYOBB, MINT AZ EMÉSZTŐRENDSZEREN KERESZTÜL!
Amikor valamit megeszünk, a táplálék keresztül vándorol a tápcsatornán, a nyálban és a gyomorban lévő enzimek segítik a lebontást és a méreganyagok a kiválasztódás során ki tudnak ürülni a szervezetből.
Ezzel ellentétben a bőrünkre kent káros anyagok a bőr pórusain keresztül felszívódva egyenesen a véráramba kerülnek mindenféle szűrés nélkül, és mivel általában nem találkoznak lebontó enzimekkel, a vérkeringéssel a LÉTfontosságú szervekbe jutva ott eredeti állapotukban felhalmozódnak. A felhalmozódott méreganyagok a későbbiekben súlyos betegségeket, akár rákot, autoimmun betegségeket, májkárosodást, vesekárosodást agyi elváltozásokat és idegrendszeri problémákat is okozhatnak

Egyes vizsgálatok szerint a napi szinten használt kozmetikai cikkekből, szappanokból, krémekből, tusfürdőkből, fogkrémekből, testápoló szerekből akár évi 2-3 kg !!! káros anyag is
bekerülhet a szervezetünkbe. Arról nem  beszélve, hogy azt még csak nem is nem vizsgálták (vagy nem hozták nyilvánosságra), hogy a különböző vegyületek keveredése milyen kölcsönhatásokat eredményez a testünkben és a vegyületek együttes hatása sem tisztázott.

Egy, a kétezres évek eleji kutatás szerint csak a kozmetikai- és tisztítószerek által több, mint
10 000 féle vegyülettel találkozhatunk életünk során. Egy felnőtt ember átlagosan 126 féle
vegyi anyaggal kerül kapcsolatba NAPONTA!!! a saját testének és környezetének tisztítása, ápolása közben.
Eddig a kozmetikumokban és tisztítószerekben alkalmazott közel 3000 vizsgált vegyületből,
csaknem 900-ról már biztosan kiderült, hogy mérgező.

MI A MEGOLDÁS?
Habár a gyártók számára kötelező a termék címkéjén feltüntetni az összetevőket, ezek a legtöbb ember számára a leggyakrabban semmitmondó adatok csupán. Az, hogy valami „bio”, „organic” vagy „natur” jelöléssel van ellátva ugyancsak nem jelent semmit, mivel gyakori reklámfogás, hogy egy-egy biológiai összetevőt kiemelve próbálják meg eladni a terméket, ami emellett számos mesterséges/kártékony összetevőt is tartalmazhat. Ugyancsak ne bízzunk a „hypoallergen”, a „bőrgyógyászok által tesztelt” feliratokban sem!

1.   Tehát az egyik lehetőség, hogy nagyon alaposan tanulmányozzuk az összetevőket. (Ma már az interneten jó néhány hatóanyag elemző programot találhatunk.) Fontos, hogy a címkéken az összetevőket a termékben található mennyiségük sorrendjében kötelező feltüntetni. Sajnos előfordul, hogy az alapos elemzéssel sem tudunk a végére járni a dolgoknak, mert például a szintetikus illatanyagokat elég a „parfume” jelzéssel  feltüntetni, de ez semmilyen felvilágosítást nem ad arra vonatkozólag, hogy milyen allergén komponenseket tartalmaz.
2.   A kozmetikai és tisztítószereinket magunk állítjuk elő. Egy kis bibi itt is van, ugyanis önmagában nem elég, hogy természetes olajokat, vajakat, illóolajokat, színezékeket vásárolunk és használunk. Ugyanis a feltűnően olcsó termékeknél gyakori, hogy a gyártási folyamat során használnak vegyszereket!!! Tehát ha igazán vegyszermentes terméket szeretnénk előállítani, akkor biztos információval kell rendelkeznünk arra vonatkozólag is, hogy az adott anyag milyen feldolgozási folyamaton esett át.

LEGGYAKORIBB MÉRGEZŐ ANYAGOK A KOZMETIKUMOKBAN
Most csak egy (nem teljes körű) felsorolás következik. A későbbiekben részletesen foglalkozni fogok egy-egy anyag tulajdonságaival, és hogy milyen termékfélékben találkozhatunk az adott összetevővel.
MINDENKÉPPEN TANÁCSOS KERÜLNI: ftalátok, parabének, formaldehid, triklozán, propilén glikolok (PEG-ek, emulgáló szerek), vegyi fényvédők, szintetikus színezékek, szintetikus illatanyagok, nanorészecskék, alumínium származékok, fluorid, szilikonok, BHA, BHT (szintetikus antioxidánsok) SLS, SLES, ALES, ALS (felületaktív anyagok), DEA, MEA, TEA (a pH érték beállítására használják), aromák, kőolajszármazékok, etilén-oxid és az 1,4-dioxán. A két utóbbit gyakran fel sem tüntetik, de a kozmetikai szerek 50%-a tartalmazza.  

TANULSÁG!?
A bőrünket legalább olyan gondosan kell(ene) védenünk és táplálnunk, mint amennyire odafigyelünk (???) az étkezésünkre!


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése