2017. február 8., szerda

MÁGIKUS HABFÜRDŐ TUDOMÁNYOSAN, AVAGY HOGYAN VEZESSÜK A PÁRUNKAT AZ ORRÁNÁL FOGVA


EGY KIS BEVEZETŐ
Bármilyen hihetetlen, a párválasztásnál az EGYIK LEGFONTOSABB KIVÁLASZTÓ SZERVÜNK AZ ORRUNK. Az orrüreg felső részén található szaglóhám kapcsolatban áll agyunk egyik legősibb részével az agytörzsben elhelyezkedő ún. limbikus rendszerrel, régebbi nevén a szaglóaggyal, újabb meghatározással az érzelmi aggyal. A limbikus rendszernek (többek között) nagy szerepe van az emberi viselkedésben, BEFOLYÁSOLJA ÉRZELMEINKET, ÖSZTÖNÖS MAGATARTÁSUNKAT. A VÁGYAK, AZ INDÍTTATÁSOK, A HANGULATOK, A MEGÉRZÉSEK, AZ ALKOTÓKÉSZSÉG MIND A LIMBIKUS RENDSZER MŰKÖDÉSÉBŐL EREDEZTETHETŐEK. A félelem, a szorongás, az aggódás, mint természetes emberi érzelmek, szintén az agynak ehhez a területéhez tartoznak. Ez azonban nem tudatos működés. A limbikus rendszer részei, a hippokampusz és az amigdala az emlékezésben is jelentős szerepet játszanak. A SZAGIMPULZUSOK ITT ELTÁROLÓDNAK ÉS KÉSŐBB FELIDÉZHETŐ EMLÉKEK FORMÁJÁBAN RÖGZÜLNEK. EZZEL MAGYARÁZHATÓ, HOGY A SZAGOK MIÉRT HATNAK A KEDÉLYÁLLAPOTUNKRA ÉS MIÉRT KÉPESEK RÉGMÚLT TÖRTÉNETEKET ÉS A VELÜK KAPCSOLATOS ÉRZELMEKET FELÉBRESZTENI.

A TITOKZATOS FEROMONOK
Azzal, hogy a nők és férfiak egymás iránti vonzalma nem a külsőségekben rejlik, hanem valamin, ami a szemnek láthatatlan, talán nem mondok újat. Ezek közé a láthatatlan dolgok közé tartoznak az emberi test által kibocsájtott feromonok is. A feromon szó a pherein (hordoz) és a hormon (ösztönző, serkentő) szavak összetételéből származik. EZEK A KÉMIAI HÍRVIVŐK, TÉVEDHETETLENÜL INFORMÁLJÁK A MÁSIK EMBERT TUDAT ALATT ARRÓL, HOGY KIK IS VAGYUNK VALÓJÁBAN.

HOGY JÖNNEK A FEROMONOK AZ ILLÓOLAJOKHOZ?
A feromonok a terpenoidok közé tartoznak. A terpenoidok a terpénekből levezethető szénhidrogének és oxigéntartalmú származékaik. A TERPENOIDOK UGYANAZON A BIOSZINTÉZIS (ÉLŐ SZERVEZET ÁLTALI VEGYÜLET ELŐÁLLÍTÁS) ÚTJÁN KÉPZŐDNEK, MINT A TERPÉNEK, AZ ILLÓOLAJOK ALKOTÓRÉSZEI.
A növényi eredetű terpenoidok közé rengeteg jól ismert illatanyag tartozik. Ilyen például a narancsvirág illatú nerol, a gyöngyvirág illatú linalool, a (többek között) rózsaolajból kinyerhető citronellol és geraniol, a citromfűolaj fő alkotórésze a citral, az ibolyaillatú ionon, a citromhéj illóolaja a d-limonen, a borsmenta illatát adó mentol, a köményben és a kaporban található carvon, vagy a kámforfa könnyen illanó terméke a kámfor.

AFRODIZIÁKUMKÉNT (IS) MŰKÖDŐ ILLÓOLAJOK
VANÍLIA – vágykeltő, harmonizáló.
RÓZSA – szerelmi bájitalok  összetevője, dopamint (boldogság hormont) szabadít fel.
JÁZMIN –szenvedélyt, örömöt, önbizalmat ébreszt, fenntartja az érdeklődést.
YLANG- YLANG – oldja a stresszt, a szorongást, a fesztelen nőiség illata.
RÓZSAFA – romantikát ébresztő, a szerelem illata.
PACSULI – serkenti a hormontermelődést, oldja a gátlásokat.
BAZSALIKOM – vágykeltő, idegnyugtató, a termékenység fokozója.
FAHÉJ – vágyfokozó.
NARANCSVIRÁG – erősíti az önbizalmat, csökkenti a szorongást, segít felszabadulni.
ÉDESKÖMÉNY – nőknél növeli az ösztrogénszintet.
ÉDESNARANCS – erős vágyfokozó.
SZANTÁLFA – potencianövelő, élénkíti az ösztönöket.

A fent leírtakból remélem kitűnik, hogy az illatok milyen mágikus erővel bírnak. Mindenképpen tanácsos a természet adta illóolajokat használnunk, mert A SZINTETIKUS KEVERÉKEK NEMHOGY NEM BÍRNAK EZZEL A HATÁSSAL, DE MIVEL LEGTÖBBSZÖR NEM ISMERT A KÉMIAI ÖSSZETÉTELÜK, AKÁR A KÍVÁNTTAL ELLENKEZŐ HATÁST FEJTENEK KI.

És most lássuk a receptet!

HOZZÁVALÓK:
-       40 ml coco glucoside,
-       40 ml lauryl glucoside,
-       20 ml decyl glucoside,
-       30 csepp Panthenol,
-       200 ml desztillált víz,
-       2,6 gr xantán,
-       35 csepp Rokonsal,
-       30 csepp tejsav vagy kevés citromsav,
-       50 csepp ilóolaj tetszés szerint, , pl. 25 csepp grapefruit, 25 csepp narancsvirág

ELKÉSZÍTÉS
1.   A desztillált vizet melegítsük fel 90 fokra és adjuk hozzá a xantán gumit! Jól keverjük el, hagyjuk, hogy teljesen feloldódjon!
2.   Adjuk a keverékhez a glucoside-kat és jól keverjük el!
3.   Ha langyosra hűlt a keverék, adjuk hozzá az illóolaj(ok)at, a tartósítót és a kivlasztott savasító szert.
4.   Hagyjuk teljesen kihűlni! Ahogy hűl, úgy fog sűrűsödni. Ha nem elég sűrű. adjunk hozzá még xantánt. ha túl sűrű, akkor desztillált vizet.
5.  Ha elértük a kellő sűrűséget, töltsük tiszta üvegbe a kész habfürdőt!



Aki esetleg nem látta volna a "Szerelmünk lapjai" c. filmet, az sürgősen nézze meg!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése